Minden jónak vége szakad egyszer, így a szervezők és versenyzők minden igyekezete ellenére az idei Kolimpiával sem lett ez másképp. Annyi mindent írhatnék róla, de feleslegesnek tartom. Aki ott volt, tudja jól, aki nem, az pedig sose fogja. Ezt át kell élni, csak nézni, hallani róla édeskevés. Egy dolgot azért megemlítenék. Fergeteges volt ez a pár nap, akármilyen fáradt is vagyok, akár holnap elölről kezdeném az egészet. Nem tudok többet mondani, nem is akarok. Annyit kívánok, hogy az idei Kolimpia minden egyes emlékképét (ha van :D) jó mélyen raktározzatok el magatokban, mert biztos vagyok benne, hogy hosszú évek múlva is akármikor mosolyt csalnak az arcotokra.

Ja, amíg nem felejtem,

KÉPEK =>

minden mennyiségben, csak, hogy arról is legyen emlékképed, amiről amúgy nincs.

Gondolkoztam, hogy milyen számot rakja be ennek a bejegyzésnek a végére. Végül ezt találtam méltónak, úgy láttam ugyanis, hogy csapattól függetlenül elég sokan énekeltétek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.